Egyéni vállalkozó leszek, cégalapítás szakemberrel

Bt alapítás

Bt alapítás

Mindig irigyeltem, azokat, akik maguknak osztják be az idejüket, a saját vállalkozásuknak köszönhetően. Akkor nem gondoltam, hogy olyan szerencsés leszek, hogy egyszer én is megtehetem, pláne nem, hogy olyannal foglalkozhatok majd, amit imádok. Először úgy látszott egyéni vállalkozó leszek, de az élet összesodort egy új baráttal, aki szintén a hajózás szerelmese. Ő mondta, hogy együtt a cégalapítás remek ötlet lenne. Volt is kontaktja a https://topcegalapitas.com/ csapatához, el is mentünk a megbeszélt találkozóra és be is jegyezték a céget, végül a Bt alapítás mellett döntöttünk. Mindennek már 20 éve, a barátság töretlen, persze azóta szükséges volt a cégmódosítás is, mivel új profilként télen bobot oktatunk. Ki más intézhette volna ezt is, mint az összes cégügyünket, nem más a https://topcegalapitas.com/ szakemberei.

Székhelyszolgáltatás és cégalapítás egy helyen!

cégalapítás

cégalapítás

Egy cégalapítás esetén, tegyük fel, egy kft alapítás során, különböző dokumentumok szükségesek. Társasági szerződés, aláírási címpéldány, székhelynyilatkozat, ügyvezető nyilatkozatai, csakhogy néhányat felsoroljak. Egy ügyvédnek el kell készíteni ezeket a dokumentumokat. Valamint az ügyvéd feladata az is, hogy a cégalapítás dokumentumait elektronikus úton az illetékes Cégbírósághoz benyújtsa. Ez azonban nem egy szokásos e-mail! Pontos szabályok vannak arra, hogy milyen formában lehet hitelesen benyújtani az elektronikus formába öntött dokumentumokat. Természetesen arra is, hogy mitől válik az hitelessé. Szükséges-e a cégalapításnál olyan szolgáltatás, amelyért az ügyvéd is fizet? Igen, a cégalapítás során több olyan szolgáltatást is igénybe kell venni, amiért az ügyvédnek is fizetnie kell. Az adott cég székhelyéről tulajdoni lapot kell lekérni, illetve minden tagot, ügyvezetőt az úgynevezett JÜB rendszerben kell ellenőrizni. Székhelyszolgáltatás és cégalapítás egy helyen, a topcegalapitas.com weboldalon!