Meséltem a biciklis rossz emlékekről és kiemeltem egyet. Van még egy nagyon apró, ami igazából nem is rossz emlék, hanem vicces. Minden gyerek életében eljön az a pillanat, amikor négykerekű bicikli helyett meg kell tanulnia a kétkerekűn menni. Nálam is eljött ez a pont. Apával kimentünk az utcára és a kétkerekű biciklin elkezdtem tanulni. Persze még ott volt hátul a „bot”, amivel apa fogott. Egy ilyen tanulós napon elkezdtem menni, belendültem és nagyon úgy tűnt, hogy ez menni fog, amíg nem találkoztam egy kukával. Ha filmben lettünk volna, akkor még fejjel lefele a kukában kötök ki, de ez az élet volt, éppen hogy megúsztam a kukában landolást. Nyilván akkor megijedtem, volt egy kis sírás, de aztán, ahogy múlt az idő, vicces esetként gondolok vissza rá, hiszen tényleg mulatságos volt. Főleg, ha az ember elképzeli. Ezek kellenek az élethez. A kerékpárt azóta is szeretem, persze nagy ívben elkerülöm a kukákat és az ehhez hasonló veszélyes terepeket. Számomra egy kanyar is veszélyes lehet. Mókás dolgokat tudok produkálni.
Previous Post
Next Post
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
