Halászladikban hajó HiFi?

hajó hi-fi

hajó hi-fi

Egyik ismerősöm nagy horgász! Egyik alkalommal meghívott, hogy menjek vele. Tudod, hogy én nem vagyok nagy pecás, próbáltam lebeszélni róla. Már többször hívtál, de engem igazából nem tud lekötni a horgászat. Igaz, hogy a jó levegő, meg a nyugalom, az sokat jelent! Éppen azért gyere velem, egy kis nyugalom Neked sem árt, folytatta az invitálást! Meg nem csak pecázni fogunk, mutatok Neked valami mást is! Mivel aznapra éppen nem volt semmi dolgom, így kötélnek álltam, és elmentem vele. Közben próbáltam megtudakolni, hogy mi az, amit még mutatni akar! Majd ha odaérünk, meglátod, volt a válasza. Egy kisebb méretű ladikja volt, igaz, motoros, meg volt egy pici hely, ahol aludni is lehetett! Akkor, indulás, mondta, miután mindent átpakoltunk a kocsiról a hajóra. Egy idő után, amikor már kint voltunk a nyílt vízen, sejtelmesen bement a kabinba, és a hangerőtől, ami megszólalt, majdnem beleestem a vízbe! Ez micsoda, próbáltam túlkiabálni a zenét! Ez egy hajó HiFi, amit a metroman.hu webáruházból rendeltem meg! Ezért mondtam nevetve, hogy mutatok valamit! Most nem pecázunk, most zenét hallgatunk, és pihenünk, mondta, ahogy meglepett arccal néztem rá!